Tag Archive for: arcjóga

Az arcjóga iránt érdeklődők gyakran kérdezik, hogy mikor lesz látható eredménye a rendszeres gyakorlásnak.

Ez teljesen változó, attól függ, hogy ki honnét indul, milyen mélyek a ráncai, milyen szokásai vannak, amikkel előidézi a ráncosodást.

Vannak akik már egy hét után is látnak apróbb változásokat, de általában 1-2 hónap amikor már tényleg látszik, de akár 3-6 hónap is kellhet az eredményekhez, ha már mélyebbek a ráncok. A titok csak annyi, hogy rendszeresen kell csinálni. 😉

Arcunkon a változást nem tudjuk olyan egyértelműen észrevenni, mint fogyókúra esetén a kg-ok és a cm-ek csökkenését, mert naponta többször is tükörbe nézünk, ezért fontos egy “jó” ELŐTTE fotót készíteni, amit majd egy “jó” UTÁNA fotóval össze tudunk hasonlítani.

❓ Milyen a “jó” fotó? ❓

Lehetőleg természetes fénynél készül, smink nélkül, közeli kép az arcunkról szemből és mindkét oldalról, amin látszik a nyakunk is.

A fotót el is vághatjuk vízszintesen az arcunk egyes részeire bontva, így jobban össze tudjuk hasonlítani a változást, valamint a teljes fotóra szerkeszthetünk vonalakat, amivel az arcunk szimmetriáját vizsgáltatjuk.

Ha még nem tetted meg:

1️⃣ Töltsd le az Ingyenes Faceyoga – arcizomtorna MINI tréning-et

2️⃣ Készíts előtte fotókat az arcodról

3️⃣ Végezd el a következő 28 napon minden nap az ebook-ban szereplő 5 gyakorlatot

4️⃣ Ha napi motivációra van szükséged, csatlakozz a 28 napos arcjóga kihívás Facebook csoportomhoz (csak a MINI tréning résztvevők számára elérhető)

5️⃣ 4 hét múlva ismét készíts magadról fotókat és hasonlítsd össze az ELŐTTE fotókkal.

📥 Innét töltheted le az ebook-ot: https://faceyoga.hu/ingyenes-faceyoga-arcizomtorna-mini-trening

További gyakorlatokat is szeretnél tanulni?

Szeretettel invitállak az online ALAPOZÓ tréningemre, amit a MINI tréning résztvevők 25% kedvezménnyel érhetnek el, valamint a januárra tervezett arcjóga WORKSHOP-jaimra, ahol 16 különböző gyakorlatból álló feladatsor kombinációt sajátíthatsz el, amit akár már aznaptól bevethetsz és naponta változatosan kombinálhatsz.

➡ Részletek az ALAPOZÓ térninggel kapcsolatban: https://faceyoga.hu/faceyoga-arcizomtorna-alapozo-trening/

➡ További információk a WORKSHOP-ról: http://faceyoga.hu/workshop/

“ÖRÖMVILÁG” kuponkóddal 20% kedvezménnyel vehetsz részt a WORKSHOP-on, valamint ajándékutalványt is vásárolhatsz, ha szeretnél valakit Karácsonykor meglepni.

Arcjógázzunk együtt és alakítsunk ki egy működőképes napi rutint a hosszútávú siker érdekében.

A csatlakozás feltétele:

1. az “Ingyenes Faceyoga – arcizomtorna MINI tréning” című e-book letöltése,

2. érvényes hírlevél feliratkozás (az e-book letöltéssel történik meg),

3. kérdések megválaszolása.

Ez a csoport azoknak szól, akik letöltötték az “Ingyenes Faceyoga – arcizomtorna MINI tréning” című e-book-ot, szeretnének egy közösség tagja lenni és támogatást kapni egy működőképes napi rutin kialakításához.

A csoportban az e-book-ban bemutatott arcjóga gyakorlatokat fogjuk elvégezni 28 napon keresztül, videón is bemutatom a gyakorlatokat, kérdéseket tehetsz fel és közösen kialakítjunk egy reggeli rutint, hogy a legtöbbet tudd kihozni az arcjógázásból és hosszútávú, látható eredményeket érhess el.

E-book letöltés itt:

https://faceyoga.hu/ingyenes-faceyoga-arcizomtorna-mini-trening/

Gyülekező:

2021. november 25-ig

A kihívás kezdete:

2021. november 26. péntek

Itt kérheted felvételedet a csoportba:

https://www.facebook.com/groups/839455066636437

Arcjógázzunk együtt és alakítsunk ki egy működőképes napi rutint a hosszútávú siker érdekében. 28 napos arcjóga kihívás és napi rutin kialakítása

Olvass tovább

Hétvégén Faceyoga Workshop-ot tartottam Székesfehérváron az Örömvilág Tudatosság Központban és most erről a workshop-ról hoztam egy arcjóga gyakorlatot, mégpedig azt, amelyik a részvevők kedvence volt.

Olvass tovább

Az arcunkon több mint 40 izom található. Ezek ugyanúgy formálhatók, mint bármely más izmunk – csak eddig talán nem gondoltál rá így.

A Face Yoga Method arcjóga egy olyan természetes, gyengéd módszer, amellyel újra kapcsolatba léphetsz az arcoddal.

Olvass tovább