Makovi Tímea – Face Yoga Method arcjóga oktató
„Találd meg önmagad legszebb verzióját!”
Makovi Tímea vagyok, arcjóga oktató.
Volt idő, amikor nekem alig volt. 43 évesen az arcomon is látszott, hogy túl keveset alszom, és túl keveset törődöm magammal. Ma már másképp figyelek magamra, és ebben szívesen segítek neked is.
Megmutatom a mozdulatokat, és segítek abban is, hogy be tudd illeszteni az arcjógát a napodba.
Certified Face Yoga Method Teacher
2017-ben kezdtem el arcjógázni, egy újévi kihívás részeként. Először csak a kezdődő ráncaimat szerettem volna eltüntetni, de hamarosan azt vettem észre, hogy jobban figyelek magamra, mint valaha. Az arcjóga mellett új szokásokat is kialakítottam, és ezek sokkal többet adtak, mint amit a tükörben látok. Nem csoda, hogy beleszerettem, és úgy éreztem, oktatóként szeretném ezt másoknak is megmutatni.
Fumiko Takatsu Face Yoga Method™ rendszere alapján tanítok. Az oktatói képzést 2020 elején fejeztem be, és azóta is folyamatosan fejlesztem a tudásomat, az arcjóga mellett a szokások, a személyiségtípusok, az időbeosztás és az életmód területén is.
2026 szeptemberében elkezdtem a Semmelweis Egyetemen az Aktív idősödés szaktanácsadó szakirányú továbbképzést. Régóta foglalkoztat a kérdés, hogyan készülhetünk fel időben az életünk második felére a mindennapi szokásaink és a környezetünk átgondolásával, hogy minél tovább megőrizhessük az önállóságunkat. Ami hasznosat a képzésen tanulok, azt szívesen megosztom veled a hírlevelemben. Ehhez a témához elindítottam a Második félidő – Makovi Tímeával Facebook-csoportot is, ahol szívesen látlak.
2016. szeptember 20.
2017. szeptember 23.
2021. január
2025. március
A képek hétköznapi pillanatokban, telefonnal készültek, profi fotós és sminkes nélkül.
Az arcjóga mozdulatait egy-egy videóból is meg lehet tanulni. Én abban is segítek, hogy tényleg csináld, és szokás legyen belőle. Ennek a TMA nevet adtam: a nevében ott vagyok én, Tímea, és azt is jelenti, hogy Több Mint Arcjóga.
Segítek neked:
Hidd el, kevesebb gyakorlattal is szép eredményt érhetsz el, ha rendszeresen, naponta végzed. Tedd annyira automatikus tevékenységgé az arcjógázást, mint a fogmosást.
Tetszeni fog a velem való munka ha:
Ha ezek közül legalább egyben magadra ismertél, jó helyen jársz.
Nálam valószínűleg nem találod meg, amit keresel, ha:
jó neked tervezgetni és gyűjtögetni a gyakorlatokat, de belekezdeni igazából nem szeretnél,
Szeretném, ha előre tudnád, mire számíthatsz, hogy ne csalódj.
Nem hiszek a tökéletes rutinban. Abban hiszek, hogy 5 percet is lehet úgy tölteni, hogy közben tényleg magunkra figyelünk.
A magunkra szánt időről minden nap újra döntenünk kell, és ehhez nem kell nagy elhatározás. Kezdetnek elég, ha ma elvégzel 1 arcjóga gyakorlatot.
+36304566352
timea@faceyoga.hu
arcizom
különböző gyakorlat
perc naponta